Arhivi avtorja: CehS

Egy csésze Európa – Maribor

Objavljeno ,

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának közös új létesítménye az Európapont. Az Európaponton zajlik az Egy csésze Európa rendezvénysorozat is, amelynek keretein belül minden hónapban bemutatkozik az EU valamelyik tagországa. Novemberben Szlovéniát mutattuk be telt ház előtt az Európai Unió Házában. Az est háziasszonya Szederkényi Olga, újságíró.

Időpont: 2013. november 25. Cím: Millenáris Park, 1024 Budapest, Lövőház u. 35.

Képek és hozzászólások a rendezvényről >>

<br /> prevajalka prevajalec<br /> prevajanje prevod prevodi prevajalstvo prevodoslovje<br /> inštruiranje inštrukcije<br /> slovenski slovenščina slovenščine<br /> madžarski madžarščina madžarščine<br /> poučevanje učenje učiti poučevati<br /> tečaj<br /> tolmačenje<br /> magyar magyarul magyarra magyarról<br /> szlovén szlovénra szlovénre szlovénról szlovénul szlovénről<br /> Szlovénia<br /> Magyarország<br /> fordít fordítás fordító<br /> tanít tanítás nyelvtanfolyam tanfolyam<br /> tolmácsolás tolmács<br /> Slovene Slovenia Slovenian<br /> Hungary Hungarian<br /> translate translator<br /> interprete interpreter<br /> interpreter authored fiction<br /> consecutive konszekutív konsekutivno<br /> conference interpreters konferencia tolmács konferenčni tolmač<br /> novel<br /> psychological profile<br /> English angol angleški<br /> angol angolra angolul<br /> course<br />

The Interpreter in Works of Fiction – Personality Traits of Consecutive and Conference Interpreters

Objavljeno ,

The present study grew out of the author’s interest in deepening the insight into the personality traits of consecutive and conference interpreters.
The author thought it might be useful to gather personality data from literary texts to get an impression or an insight into how others see us as interpreters. As the author has found nearly one hundred different literary texts including the autobiographies of interpreters, it seems that both the interpreters and the profession of interpreting are likely to interest of all sorts of writers. In this paper, the author is not attempting to determine what makes a good interpreter. The purpose of this paper is to identify personality traits considered typical to by deducing such traits from the actual memoirs and autobiographies of interpreters and from the literary works of those who write about interpreters. Interpreters have increasingly been appearing as characters in literary works since the 19th century, or disappearing as the kidnapped Greek interpreter did in Sir Arthur Conan Doyle’s story (1863). How do interpreter-authors describe themselves in their autobiographies and memoirs and how are interpreters portrayed by other authors?
Interpreters come in many forms: elegant and enigmatic; as passionate interpreters of four languages; as interpreters in the dictatorship; as immigrants with shifting identities; as members and representatives of minority groups; as self-alienated individuals who later re-immigrate back to their original country; and even as much more simplistic forms such as mechanical language translators. What do they all have in common?
This article presents an array of interpreter-inspired novels, short stories and autobiographies and demonstrates how interpreters are portrayed in different ways by authors from different cultures. Do writers and professional interpreters differ in their views of the “typical” interpreter? By focusing on the essential interpreters’ personality traits deduced from various literary works of fiction that feature interpreters, chiefly of literature written in English, or translated to English, or originally written in Hungarian, the author tries to constitute a psychological profile of interpreters while trying to remain neutral, objective and invisible.

Interpreting Studies at the Crossroads of Disciplines
25-26 October 2013, University of Maribor, Slovenia

<br /> prevajalka prevajalec<br /> prevajanje prevod prevodi prevajalstvo prevodoslovje<br /> inštruiranje inštrukcije<br /> slovenski slovenščina slovenščine<br /> madžarski madžarščina madžarščine<br /> poučevanje učenje učiti poučevati<br /> tečaj<br /> tolmačenje<br /> magyar magyarul magyarra magyarról<br /> szlovén szlovénra szlovénre szlovénról szlovénul szlovénről<br /> Szlovénia<br /> Magyarország<br /> fordít fordítás fordító<br /> tanít tanítás nyelvtanfolyam tanfolyam<br /> tolmácsolás tolmács<br /> Slovene Slovenia Slovenian<br /> Hungary Hungarian<br /> translate translator<br /> interprete interpreter<br /> interpreter authored fiction<br /> consecutive konszekutív konsekutivno<br /> conference interpreters konferencia tolmács konferenčni tolmač<br /> novel<br /> psychological profile<br /> English angol angleški<br /> angol angolra angolul<br /> course<br />

Na meji med prevedljivostjo in neprevedljivostjo – madžarski kulturnospecifični izrazi v slovenskih literarnih prevodih

Objavljeno ,

Primorska srečanja, december 2012, št. 328-329, str. 55-61.

V dvajsetih letih prevajalskega dela skoraj ni bilo dneva, ko se ne bi soočila – bodisi pri lastni prevajalski praksi, pri poučevanju prevajanja, pri analiziranju prevodov ali v zasebnem življenju – s prevajalskim »problemom« prevedljivosti in neprevedljivosti slovenskih besed in besednih zvez v madžarščino ali madžarskih v slovenščino. Postojnska jama je konec osemdesetih, ko sem prvič prišla v Slovenijo, bila še skoraj neokrnjena in izrazi za različne pojave kraškega sveta, npr. za kraško polje, doline so bili tudi nam tujcem na Poletnem seminarju slovenskega jezika, književnosti in kulture domači, saj so jih tuji narodi, med njimi tudi Madžari prevzeli, od Slovencev. Tudi človeška ribica, če jo gledamo z vidika prevajanja v tuj jezik, je kulturnospecifični izraz, ki spada v podkategorijo endemi v kategoriji zemljepisnih realij. Pri prevodu leksema »mandrač«, ki ga uvrščam med geografske realije, v podkategorijo objektov, ki jih je ustvaril človek v naravi, seveda ne najdemo ekvivalenta v madžarščini. To so primeri, ko se prevajalec mora odločiti za prevajalsko strategijo in izbrati orodje, ustrezen prevajalski postopek, da ohrani sporočilno vrednost besedila v ciljni kulturi, oziroma uspešno kompenzira izgube, ki nastajajo s prevodom.








<br /> Júlia Bálint Čeh<br /> Na meji med prevedljivostjo in neprevedljivostjo – madžarski kulturnospecifični izrazi v slovenskih literarnih prevodih<br /> V dvajsetih letih prevajalskega dela skoraj ni bilo dneva, ko se ne bi soočila – bodisi pri lastni prevajalski praksi, pri poučevanju prevajanja, pri analiziranju prevodov ali v zasebnem življenju – s prevajalskim »problemom« prevedljivosti in neprevedljivosti slovenskih besed in besednih zvez v madžarščino ali madžarskih v slovenščino. Postojnska jama je konec osemdesetih, ko sem prvič prišla v Slovenijo, bila še skoraj neokrnjena in izrazi za različne pojave kraškega sveta, npr. za kraško polje, doline so bili tudi nam tujcem na Poletnem seminarju slovenskega jezika, književnosti in kulture domači, saj so jih tuji narodi, med njimi tudi Madžari prevzeli, od Slovencev. Tudi človeška ribica, če jo gledamo z vidika prevajanja v tuj jezik, je kulturnospecifični izraz, ki spada v podkategorijo endemi v kategoriji zemljepisnih realij. Pri prevodu leksema »mandrač«, ki ga uvrščam med geografske realije, v podkategorijo objektov, ki jih je ustvaril človek v naravi, seveda ne najdemo ekvivalenta v madžarščini. To so primeri, ko se prevajalec mora odločiti za prevajalsko strategijo in izbrati orodje, ustrezen prevajalski postopek, da ohrani sporočilno vrednost besedila v ciljni kulturi, oziroma uspešno kompenzira izgube, ki nastajajo s prevodom.<br /> P. Newmark (1988) razlikuje med kulturnimi predmeti in kulturnimi besedami, pri tem pa po zgledu E. A. Nide in C. R. Taberja (1969) izhaja iz tega, da razlike pravzaprav obstajajo v zunajjezikovnih realnostih izvirne in ciljne kulture, ki imajo poseben pomen za pripadnike dane kulture. A. Chesterman (1997) uporablja termin kulturno vezan izraz. Po pojmovanju E. M. Vereščagina in V. G. Kostomarova (1973) se termin realija lahko nanaša na predmet ali pojav in na poimenovanje predmeta ali pojava, značilnega za določeno jezikovno skupnost. Madžarska prevodoslovka Kinga Klaudy v knjigi Uvod v prakso prevajanja, ki je temeljna literatura za vse madžarske prevajalce, klasificira realije po zgledu bolgarskih raziskovalcev S. Vlahova in S. Florina. Vlahov in Florin realije uvrstita v tri glavne kategorije:<br /> 1. zemljepisne realije (zemljepisni pojavi, objekti, endemi),<br /> 2. narodopisne realije (realije v vsakdanjem življenju, npr. jedi, pijače, realije v zvezi z opravljanjem dela, poklica, umetnost in kulture, etnične realije, merske in denarne enote),<br /> 3. realije družbenega in političnega življenja (uprava, organi oblasti, politično življenje, vojaške realije).<br /> Klaudyjeva tej klasifikaciji dodaja še zgodovinske dogodke in religiozne rituale ter realije iz urbanega življenja. Pri opredelitvi pojma in uporabi termina realija so prevodoslovci zelo različnega mnenja.<br /> V tej razpravi sinonimno uporabljam termine realija, kulturno vezan izraz ter kulturnospecifični izraz pri pojmih, ki so še posebej vezani na izhodiščno kulturo in je za njihovo razumevanje pomembno poznavanje dane kulture. Ameriški teoretik Lawrence Venuti razlikuje med podomačitvenim prevajanjem (domestification), ko gre predvsem za prilagajanje tujega diskurza ciljni kulturi, in potujitvenim prevajanjem (foreignization), v smislu večjega poudarjanja razvidnosti izhodiščne kulture in njenih značilnosti. Prevajalce celo poziva naj uporabljajo potujitvene prevajalske strategije, naj ohranjajo kulturno posebne, drugačne in tuje elemente namesto podomačenih. Vsekakor se prevajalec pri prevajanju kulturnospecifičnih izrazov mora odločiti med dvema strategijama, hkrati pa o besedilu razmišljati celostno.<br /> Prevajalec posreduje med dvema družbeno-kulturnima in jezikovnima sistemoma. Z uvajanjem določenih elementov povečuje razvidnost odnosov v besedilnem svetu, s čimer ciljnim bralcem ta besedilni svet približuje in jim tako pomaga pri razumevanju besedila (Ožbot, 2006, 14). Prevajanje kulturnospecifičnih elementov besedila tako zahteva preseganje omejitev enokulturne perspektive.<br /> Pri realizaciji izbrane prevajalske strategije Kinga Klaudy, Krisztina Mujzer-Varga in Zsuzsa Valló opredeljujejo različne prevajalske postopke, ki se včasih pomensko prekrivajo, drugič spet medsebojno razlikujejo. Zgledujoč se na njihovo klasifikacijo in na osnovi svojih dosedanjih raziskav pri prevajanju madžarskih realij v slovenskih prevodnih besedilih razlikujem med naslednjimi prevajalskimi postopki: prenos (Alföld – Alföld), prenos z morfološkimi spremembami (csángó – Čango), opisni prevod (Duna – reka Donava), dobesedni prevod (Nyugati pályaudvar – Zahodni kolodvor), delni prevod (Rákóczi út – cesta Rákóczi) generalizacija (a Balatonban – v jezeru), popolna pretvorba (Szitapitapéntek – Mala vas), opombe prevajalca in izpust (Duna – Ø).<br /> Pri prenosu se beseda ali besedna zveza prenese iz izhodiščnega besedila brez sprememb tako na morfološki kot na sintaktični ravni v ciljno besedilo. Pri prenosu gre za potujitveno strategijo, pomen realije pa iz ožjega, včasih niti iz širšega sobesedila, ni razviden. Če kulturnospecifični izraz prevajalec nespremenjeno prenese v ciljni jezik, brez dodatne opombe ali opisne razlage, je lahko prenesena beseda ali besedna zveza za bralca popolnoma nerazumljiva. Naslednji odlomek je nasičen s kulturnospecifičnimi elementi in aluzijami na prelomne zgodovinske dogodke v madžarski zgodovini: »Karakterno mnenje ima o bitki pri Vezekényu (ni bila ne tako nepomembna ne tako odvečna, kot se zdi na prvi pogled«), uporablja izraz »metoda Jánosa Drágffyja« (Drágffy si je pri Mohácsu odpel ostroge in jahal z državnim praporom v gotovo smrt), pozna anekdote o Deáku in reforme Imreja Nagya leta ’53, ve koga so obsodili v majhnem in koga v tako imenovanem velikem pisateljskem procesu, in se znajde tudi med različnimi usmeritvami MDF-ja.« (Esterházy 2011: 11). Postavlja se vprašanje kaj slovenski ciljni bralec sploh lahko razbere iz tega odlomka prevodnega besedila postmodernega fragmentarnega romana Ženska Pétra Esterházyja.<br /> Velikokrat prevajalci uporabljajo strategijo prenosa pri zemljepisnih imenih, pri katerih bi podomačitvena strategija, npr. poslovenjenje zemljepisnega imena, prinesla izgubo lokalnega kolorita.<br /> »Kaj z romantiko sotesk bi vaših, / s smrekami poraščeni Karpati! / Čudim se vam, vendar vas ne ljubim, / redek gost v pokrajini gorati. // Alföldska dežela, morsko ravna, / tam moj svet je, moja domovina. / Kakor orel, rešen kletke, vidim – vsepovsod neskončna je ravnina.« ( Petőfi, Alföld 1999: 25).</p> <p>»Ti neizmerna alföldska nižava / si, moje duše radostna pristava« (Petőfi, Razvaline čarde 1999:32).</p> <p>Zemljepisne realije umestijo bralca v specifični prostor, vendar iz sobesedila večkrat ni razvidno, ali gre za regijo, vas, park ali mestno četrt. V teh primerih mora prevajalec poseči v ciljno besedilo. Če ima kulturnospecifični izraz pomembno sporočilno vrednost za sobesedilo lahko prevajalec razloži izraz, bodisi z opombami ali z opisom. V romanu Antala Szerba Potnik in mesečina prevajalka v številnih opombah razlaga kulturnospecifične izraze, npr. »János in Ervin sta naju porinila v taksi in odpeljala na Markójevo.« (Szerb, 2011, 49). Bralec dodatne informacije dobi tako iz sobesedila kot tudi iz opomb prevajalke, in izve, da se v Budimpešti na Markójevi ulici nahaja reševalna postaja. S pomočjo opomb ciljni bralec vsekakor lažje umesti dogajanje v konkretni prostor ali čas.<br /> Včasih ima zemljepisna realija svojo prevodno ustreznico v ciljnem jeziku. Ime »Vaskapu« v Esterházyjevem romanu je prevedeno s prevodno ustreznico »Železna vrata«.<br /> »Ali, je poškilila name, je tam, kjer je veliko slapov, veliko besed za slap? Česa je veliko na Madžarskem? Začela me je udrihati po prsih, kakšna sramota in poraz, kakšna blama… Fiasko! In je pretresena sporočila, da sveta z besedami kljub vsemu ni možno opisati. Jaz ob takih priložnostih molčim (ob neki priložnosti sem omenil Jókaijev opis Železnih vrat – kakšen vik in krik!)« (Esterházy 2011 Ženska 19).<br /> Ali bo bralec vseeno vedel, da pri »Železnih vratih« gre za zemljepisno ime? V izvirnem besedilu je navedena še Donava, kar pa je prevajalka izpustila iz prevodnega besedila. Besedna zveza »Železna vrata« se nanaša na spektakularno ozek, nekoč zelo nevaren, odsek Donave v Južnih Karpatih ob meji z Romunijo. Ni nujno, da bo ciljni bralec to vedel, medtem ko so »Železna vrata« madžarskemu bralcu zelo znana iz romana Zlati človek pisatelja Móra Jókaija, ki ga Esterházy omenja, ter iz madžarske TV-serije, ki je bila posneta po romanu Donavski krmar (1908) francoskega pisatelja Jules Verne. Zemljepisno ime »Vaskapu« v enominutni noveli Istvána Örkénya je prevedeno s tujko »Vlaki, ladje in avtobusi bodo vozili po voznem redu, s trga Vigadó bo celo odplula posebna turistična ladja, ki bo proti slikoviti pokrajini Đerdapa in Črnemu morju (v primeru zadostnega števila prijavljenih) plavala kot z zastavami okrašen mrtvaški oder.« (Örkény 2008: 148). Uporaba srbskega imena prinaša dodatno slogovno zaznamovanost prevodnega besedila in vzbuja nove konotacije pri slovenskem bralcu.<br /> Zemljepisno ime »Kárpát – medence« »Karpatski bazen« je tudi stalnica v madžarskih literarnih besedilih. V naslednjem odlomku se je prevajalka odločila izpustiti zemljepisno ime, in poiskati analogijo za slovenski prostor: »Na Madžarskem že dober mesec in pol ne sije sonce in najde se tudi več takšnih obdobij, ko je bilo pri nas, tu, v Panonski nižini, najhladneje v Evropi in so bili z nami v istem košu le še moskovski zimski plašči. (Darvasi, Hol élünk – Kje živimo, 27.12. 2011)«<br /> V izvirnem besedilu je zemljepisna realija »Kárpát – medence« – »Karpatski bazen«, ki v ciljnem jeziku pri bralcu najverjetneje ne vzbuja čustev ali spomine, medtem ko ima za Madžare zelo močno konotacijo in zbuja mnogo zgodovinskih asociacij, vključno na selitve Madžarov. »Panonska nižina« v ciljnem besedilu ne zajema gorovij, ki so v Karpatskem bazenu, ne zajema Transilvanije, torej gre tudi za pomenski premik pri izpustitvi izvirnega zemljepisnega imena iz prevodnega besedila. Nadomešča ga »Panonska nižina«, ki je ciljnemu bralcu bolj znana, ne zajema pa zgodovinskega in kulturološkega izvenjezikovnega konteksta.<br /> Na portalu programskega sklopa Evropske kulturne prestolnice – Maribor, na spletni strani Življenje na dotik, v rubriki Perspektive in refleksije so dnevno objavljena besedila evropskih intelektualcev med njimi tudi številnih madžarskih piscev »o (ne)kulturi bivanja, o kulturi (ne)komunikacije, o individualnih in kolektivnih strahovih ter številnih drugih razpokah v družbi in v nas«. Iz teh razpok se bralcu odkriva tudi današnja preoblikujoča se podoba madžarske kulture in družbe.<br /> »Konjske dirke in stave so kmalu postale izredno priljubljene, nanje se je navadila vedno širša javnost. Igra, ki je na začetku pritegnila predvsem zanimanje višjih krogov, kmalu pa je nagovarjala tudi manj premožne družbene sloje, se je v dvajsetih in tridesetih letih dokončno udomačila v že omenjenem parku Kincsem(1) oziroma na dirkališču (A) Ügető (2).« (Jánossy, 12. 2. 2012).<br /> V opombi pod črto je razložen dobesedni pomen leksema »kincsem« (1), ki je v madžarščini ljubkovalni izraz in pomeni »moj zaklad«. Vendar pa je lastno ime Kincsem na Madžarskem tudi sinonim nepremagljivosti. Kobila Kincsem madžarske pasme je v letih 1876-79 zmagala na 54 zaporednih dirkah po Evropi, vključno s tekmo za pokal Goodwooda leta 1878. Njen kip so postavili v park, ki se imenuje po zmagoviti kobili. Leksem »ügető« (2) prevajalka pod črto razloži kot »jahajoč v kasu«. Bralcu izhodiščnega besedila pa je jasno, da je Ügető kraj, kjer se odvijajo oziroma so se odvijali konjske dirke. Ügető so odprli leta 1933, zadnja konjska dirka pa je bila 29. maja 2004. Danes je na parceli, kjer se je nahajal hipodrom, nakupovalno središče na 122.000 kvadratnih metrih. V samem prevodnem besedilu pa je na označenem mestu še eksplicitna opisna razlaga prevajalke (A): »dirkališče«, ki pomaga slovenskemu bralcu pri razumevanju zemljepisnega imena »Ügető«.<br /> Pri založbi Škuc je letos junija izšel kratki, toda sugestivni roman Agáthe Gordon Kozja šminka. V izvirniku so domišljijska krajevna imena, ki sprožajo aluzije na pravljice Janko in Metka (Mézeskalácsház — Lectarji). Ponavljajo se tudi domišljijska krajevna imena iz refrenov madžarskih otroških pesmi. Refrena »Szitapitapéntek« in »Dobszerda« imata v madžarščini včasih magični učinek tudi zaradi posebnega zvena, ritma in ponavljanja. V prevodnem besedilu se je prevajalka odločila za tvorjenje novega izraza za domišljijska krajevna imena, ki tudi v ciljnem jeziku funkcionirajo analogno izvirnemu ter pravljično. V prevodnem besedilu Kozje šminke je Szitapitapéntek »Mala vas«, »Dobszerda« pa Studeno »… je prišlo kot nalašč da lahko pripoveduje o svojih spoznanjih povezanih s homoseksualnostjo do katerih je prišla v družbi svoje sostanovalke iz Studena…« (Gordon, 2012, 40). Studeno je tvorjeno iz studenec, studenci so tudi pomembna pomenska križišča v pravljicah. Tako da delujejo prevajalske rešitve, Lectarji, Mala vas in Studeno v ciljnem besedilu hkrati makarovičevsko in grimmovsko.<br /> Od junija 2011 je v Sloveniji domala vsak mesec izšel književni prevod madžarskega romana, kar tudi kaže na močno medkulturno posredniško vlogo slovensko-madžarskih literarnih prevajalcev v slovenskem prostoru. Madžarski klasiki in sodobniki postajajo dosegljivi tudi slovenskim bralcem. Madžarski avtorji se redno udeležujejo Mednarodnega festivala Vilenica, Dnevi poezije in vina na Ptuju, Fabule ter evropskega pesniškega turnirja v Mariboru. Zadnje leto in pol velja za rekordno tudi glede objav madžarskih književnih besedil na spletni strani Življenje na dotik v rubriki Perspektive in refleksije. Zgornja analiza različnih prevajalskih postopkov madžarskih zemljepisnih realij je samo majhen segment celotnega literarnega prevoda. Res pa je, da se prevajalčeva nevidnost razblini ravno pri prevajanju kulturnospecifičnih elementov in za trenutek se razkrije ciljnemu bralcu. Obstoječi prevodi so dokaz, da prevajalcem tudi v primeru kulturnospecifičnih izrazov še vedno ostaja velik razpon možnosti, ki jih ponuja jezik za ustvarjanje in poustvarjanje značilnih učinkov v prevodnem besedilu ter za kompenzacijo izgub, ki nastajajo pri prevajanju. Čeprav ostaja odločitev prevajalca med različnimi prevajalskimi postopki vedno subjektivna, naj bo tudi samokritična, natančna, eksperimentalna in avtorska.<br /> prevajanje poučevanje madžarščine<br />

A Mátyás-motívum a szlovén irodalomban

Objavljeno ,

Korunk (Cluj-Napoca), 2000, št. 8, str. 110-114.

A szlovén Mátyás-motívumról elsőként Matija Majar Ziljski szól a Karintiai vajdaság történetében. Ivan Grafenauer, tanulmányában a motívumok alapján két csoportra osztja fel a Mátyásról szóló mondákat. Az egyik csoportba tartoznak az Istennel szembeszegülő Mátyásról szóló történetek, a másikba pedig a jó Mátyásról szólók. Összesen 46 mondát gyűjtött össze tanulmányában, amelyet később Milko Matičetov egészített ki az újabb lejegyzések eredményeivel.






<br /> A Mátyás-motívum a szlovén népköltészetben és az irodalomban<br /> mag. Bálint Čeh Júlia<br /> 1. A Mátyás-motívum a szlovén népköltészetben<br /> A szlovén Mátyás-motívumról elsőként Matija Majar Ziljski szól a Karintiai vajdaság történetében. Ivan Grafenauer, tanulmányában a motívumok alapján két csoportra osztja fel a Mátyásról szóló mondákat. Az egyik csoportba tartoznak az Istennel szembeszegülő Mátyásról szóló történetek, a másikba pedig a jó Mátyásról szólók. Összesen 46 mondát gyűjtött össze tanulmányában, amelyet később Milko Matičetov egészített ki az újabb lejegyzések eredményeivel.<br /> Az ószláv kultuszok két jelentős része az elődök kultusza, amelynek célja a nemzetség kollektív erejének megőrzése. Hasonló volt a szerepe az uralkodóval együtt eltemetett alattvalóknak és állatoknak. Azok az elbeszélések, amelyekben a hegy jótevőként fogadja be az uralkodót, már az uralkodó esetleges visszatérését is magában foglalják. A hős, a kozmosz és a Föld közötti közvetítőként jelenik meg. Az álom a föld mélyén elegendő bátorságot, önbizalmat önt belé, ahhoz hogy önmegvalósítását elérje az ébredés után.<br /> A szlovén népköltészetben, Mátyás az elbeszélések egyharmadában kihívja az Urat, fellázad ellene, amiért az, a hegy mélyében való álommal bünteti. A másik csoportba tartozó történetekben pedig Mátyás király a kereszténység és szlovénság védnökeként lép fel, aki az ellenség túlereje elől menekül a barlang mélyére. Ezután összefonódnak az események és a történet vége, függetlenül attól, hogy a negatív vagy a jótevő hősről van-e szó, ismét két különböző módon zárulhat. Az egyik variáció szerint Mátyás a hosszú álom után seregével kitör a hegy mélyéből és a keresztényeket, illetve szlovénokat megváltja minden veszedelemtől. A másik variáció szerint pedig Antikrisztus elődjeként jelenik meg, minden rossz hordozójaként.<br /> A szlovén népköltészet szinte mindegyik Mátyás királyról szóló elbeszélésének (az ismert 46-ból 44-nek) tartalmi felépítésére jellemző az alábbi rajz (kivéve azokat, amelyekben a király nem nyugszik a hegy mélyén, pl.: Mátyás király és Alencsica).<br /> A szlovén népköltészetben nem alkotnak ciklust az énekek (mint például más délszláv népköltészetben) és olyan elemeket is kapcsolnak Mátyáshoz, amelyekkel másutt nem találkozunk. A középkorban ismert pokoljárás költészetben, a szlovénoknál Mátyás a hős (Vraz: Godec pred peklom). A feleségrablás és asszonyának az idegen fogságból való megszabadítása is több változatban fogalmazódott meg, ugyanígy a török fogságból való menekülés az uralkodó lánya segítségével. A Mátyás haláláról szóló népballadát Grafenauer három változatban, Smole, Vraz és Breznik feljegyzéseiből gyűjtötte össze és elemezte.<br /> 2. A Mátyás-motívum a szlovén irodalomban<br /> A szlovén irodalmi alkotásokra, amelyekben előfordul a Mátyás motívum, köztük már az első ilyen alkotásra, France Prešeren Mátyás királyról (Od kralja Matjaža, 1830) című balladájára, is jellemző, hogy a motívumokat illetve a motívum-csoportokat a Mátyás királyról szóló elbeszélésekből és a népköltészeti alkotások intertextusából merítik. A Mátyás királyról szóló ballada a bűnhődő szívtipró motívumát dolgozza fel. A ballada szereplőit érzelmeik vezetik, nem pedig a józan megfontolás és ez vezet tragédiájukhoz. A Mátyás, magyar királyról szóló ballada, szintén népköltészeti alkotás átdolgozása a török fogságban sanyargó királyról, akit a „török cár” fiatalabb lánya szabadít meg.<br /> Janez Trdina is előszeretettel gyűjtött népmeséket és alakította azokat át. A Glasan Istenről szóló elbeszélések, avagy Kísérlet a szlovén nemzeti eposzra (Pripovedke od Glasan boga ali Poskus narodne epopeje Slovencev, 1850) című romantikus eposzában Mátyás király emberséges uralkodó, (“a királlyal mulat az egész királyság”) és a törökök legyőzője. Mátyás, félisten-szerű hősként jelenik meg, aki kedvesét a poklok mélyéről hozza fel; de Katrica megszólalt mielőtt földet érnek, így Mátyás nyolc öl mélyre zuhan a föld alá és álomba merül az asztalnál. Trdina Mátyásról szóló patrióta szellemű történetről (Narodna blagajnica, 1866), amely a Regék és elbeszélések a Gorjanciakról (Bajke in pripovedke o Gorjancih) című kötetében szerepel, már Ivan Grafenauer is megjegyezte, hogy önálló mű. Ezekben a művekben Mátyás király még megőrizte a mitikus megváltó, a humán uralkodó szerepét, hasonlóan a népköltészeti alkotásokhoz. Ugyanígy a megváltó szerepét látja el Mátyás Josip Jurčič elbeszélésében (Miről szól Križman jóslata Mátyás királyról – Kaj se v Križmanovem prerokovanju poveduje o kralju Matjažu, 1863). Anton Aškerc eposzi kísérletében, a Hősök (Junaki, 1906) négyrészes elbeszélő költeményben a negyedik rész Mátyás királyról szól, ugyanígy hasonló című balladája is.<br /> Az irodalmi alkotásokban a szerzők a motívum immanens tartalmát fokozatosan megváltoztatták. A megváltószerep Ivan Cankar Ítéletében (Sodba, 1894) válik kétségessé, ahol a hatalmas király visszavonul a megváltásra váró, egymást tipró, tülekedő néptől. A megváltás dialektikája is paradox: „aki zsarnok volt, elnyomott lesz, az elnyomottból zsarnok”.<br /> Néhány évvel Cankar Ítélete után polemikusan lép fel a kollektív nemzeti mítosszal szemben Oton Župancič is Mátyás király (Kralj Matjaž, 1896) című versében. A megváltás nem olyan egyértelmű, mint eddig, a mítosz is csak vigasztaló fikció, amely csak a nép passzivitását táplálja. Másik versében a Mátyás király Krímben (Kralj Matjaž v Krimu, 1900) is ironikus a mítoszhoz, az “Álmos királyhoz” és a hozzá érkező látogatóhoz való viszonya. Az ifjú kihúzza a király kardját a hüvelyéből és meg is indul a magához tért sereg, a jóslatnak megfelelően. Azonban az ifjú megriad, kiejti kezéből a kardot és megfutamodik, a felzaklatott sereg pedig megtorpan. Mátyás az asztalra csap, miért bolygatják hiába álmukat, majd újra csend telepszik a Krímre.<br /> Ivan Cankar Mihaszna Marko és Mátyás király (Potepuh Marko in kralj Matjaž, 1915) elbeszélésének címe analógiát mutat a Mátyásról szóló mondák címével (Mátyás király és a lusták., Mátyás király és a cigány béres). A mottó “Kadar bo kralj Matjaž kraljoval, / onda bo kmetič dobro kmetoval”, elővetíti a mű cselekményének hátterét. A Mátyásról szóló belső szöveg komplex és ambivalens, már a modern költészet stílusjegyeivel hordozza magán. A népmese hangulata csak imitáció. A modernizmus stílusjegyei vagy fokozzák az átvett mintákat, vagy kikezdik eredeti értelmét, de ironikussá is teszik. Emiatt összetett és ambivalens a szöveg. Marko is ambivalens személyiség, a róla szóló történet nem fejlődés regény, hiszen ciklikusan ismétlődnek az epizódok, a legkisebb külső változás Marko korábbi állapotába történő visszaesését okozhatja. Marko nem tud dönteni a különböző normák között. Nem tudja meghatározni mi jelent számára értéket: az apja és annak rokonai által képviselt munka, a vagyon, az édesanyja (illetve az őt helyettesítő személy) által szimbolizált haza, a föld. Mindezek elfogadása tevékeny, megtakarító életmódot jelentene és szociális biztonságot, de számára egyben szolgaságot is. “Mátyás király nem szívlelte a szolgaságot és a szolgákat… A föld népe ölbe tett kézzel éldegélt és tejben-vajban fürdött’ A másik választási lehetősége egyéni kívánságainak, vágyainak kielégítése: a világjárás, lustálkodás, amely viszont kitaszítottságot, de egyben szabadságot is jelentene. Marko a hedonista magatartást választja.<br /> Cankar ebbe a regényébe belső történetet sző, amely az elbeszélés módját és magát a történetet tekintve a Mátyás királyról szóló mondákból vesz át. Ez a belső történet egyben interpretációként szolgál a regény témájához, a sóvárgás örök Cankar-motívumához.<br /> “ – Akkorában volt az, mikor Mátyás király uralkodott a világon… Mátyás legyőzte mind a királyokat és császárokat és egyedül uralkodott egészen a tengerig. Minden bajnak, szenvedésnek vége szakadt az ő országában s a föld népére jó világ virradt. Mátyás elkergette a várurakat a vámszedőket és poroszlókat, eltörölte a dézsmát, adógarast és a föld népének visszaadta ősi szabadságát, jogait”<br /> Gregor meséje arról szól, hogyan változtatja meg az embereket Mátyás király boldog birodalmának, egy esetleges “tündérországnak” az ígérete. Ráébredtek paraszti életük minden bajára. Az aranykor utópikus eljövetele éppen az ellenkezőjébe fordul. A “matjaževanje” szó (“mátyáskodás”, “matykózás”) dorbézolást jelent, lomha, léha életet. Nem Mátyás kora tér vissza az országba, hanem a szolgaság kora. Vajon tényleg így változtatná meg az embereket a bőség kora? Itt már észrevehető a szerző polemikus, ironikus magatartása a kollektív nemzeti mítosz iránt. Cankar a népköltészeti elemeket egyéni önálló módon, szimbolikusan használja fel: “Úgy éltek az emberek, mint Mátyás király mesebeli korában: ölbe tett kezekkel henyéltek és tejben-vajban fürödtek.”<br /> A mű lényege és Cankar Mátyás-mítosz értelmezése a következő mondatokban fogalmazódik meg: “Miért vegyem el tőlük ezt a sóvárgást? Hogyan lehetnének meg nélküle? Most még vonszolják igájukat. Hogyan bírnák el Mátyás király ígéretének igéi nélkül? Mi lenne velük, ha váratlanul kilobbanna a messziről feléjük csillanó üdvösséges mennyország fénye? Nem tudják magukat megváltani. Boldogok hát, hogy legalább hihetnek a megváltásukban és a megváltójukban.”<br /> Markonak az alvó királyhoz szóló imája, burkolt vagy nyílt utalásai Isten és a király hasonló szerepére bizonyítják, hogy Mátyás király vigaszt adó fikcióként, elképzelt megváltóként él az emberek szívében, hitet ad és elviselhetőbbé teszi a társadalmi feszültségeket. (“Mátyás ott él az öreg paraszt szívében is, Markoéban is.”) Marko vándorútja során néhai apját, az ősatya, Mátyás király cseréli fel, akinek halála után magára marad a vándor sóvárgásával a szerelem, szépség és költészet után. A szép cigánylány szerelme vigasztalja, ráébred, hogy a szívében lakozik Mátyás és vele a sóvárgás, de a mese befejezése mégis ironikus: “ugyanabban az időben a fiatal muzsikus fehér paripáján az erdőn át vágtatott menyasszonyával. Fehér paripán ült és ölében tartotta fiatal bűbájos menyasszonyát, mint Mátyás király Alencsicát.” …“Ittak és daloltak és táncoltak és vidámak voltak az idők végezetéig…”<br /> Mivel Cankarnak kortársai felrótták, hogy nem ír elég „népiesen”, ezzel az elbeszéléssel kívánta megmutatni az úgynevezett “népi írásmód” látszólagos mintapéldáját. A demitizáció úgy történik, hogy a két ellentétes stílusmód hatásosan összefonódik: a mese harmonikus világa a groteszk fanyarságával. Marko rájön, hogy az egész nemzet romantikus várakozásban leleledzik. A mitikus és a valóságos világ ellentéte “Mátyás ország” harmóniájának, valamint az arisztokrata-polgári-paraszti “matykózás” groteszkségének ellentétében jelenik meg. A mesebeli megváltó demitizálása felhívás: az embereknek magukat kell megváltani.<br /> Cankar Éliás kocsmáros című (Krčmar Elija, 1911) „népi oktató” elbeszélésében ugyanígy fantasztikummal szövődik át és megismétlődik a Mátyás-mítosz kreatív destrukciója. Éliás kocsmáros a látszólagos romboló erő a faluban, nála isszák el a falusiak vagyonukat. Mátyás csak álmaikban és részeg mámorukban jelenik meg, amely már-már hallucinációval határos. A faluba érkező cigány az, aki rámutat arra, hogy ne keressék másban a kísértőt, mert mindenki magában hordozza azt és Mátyás királyságával vigasztalódik. A völgyet a fiatal generáció kelti ismét életre, amely apáik tönkremenetele után kiemelkedik a gondtalan mámorból.<br /> Cankar alkotásai a király fokozatos demitizációjáról szólnak és annak trónfosztásáról. A Mihaszna Markoban a király óriási halottként fekszik a völgyben, a szatirikus karcolatban Az emberi dölyfről (O človeškem napuhu, 1916) Mátyás parasztfiú és lázadó, aki a hatalmat visszautasítja. A Bűnös Lénárt (Grešnik Lenart, 1915) című önéletrajzi írásában pedig Mátyás hagyományos szerepét a művész veszi át. Mátyás király Lénart víziójában hosszú vaskardját, szimbolikusan a művész bölcsőjére fekteti, aki átveszi a kardot, a felszabadító harc szimbólumát: „magad harcolj, te legyél, te vagy Mátyás király”. A mítosz funkcióját tehát az ember, a művész veszi át. A Kralj Matjaž (1916) karcolat, látomás a királyról és a szenvedő emberek vízió-szerű körmenetéről. Elérkezett az ítélet, a feltámadás napja, amelyre már oly régen vártak az emberek. Ebben a karcolatban, amely egyben a világháború víziója is, Mátyás, a mitikus hős alakja minden ember, a népek, az emberiség szabadságának, felszabadítottságának az eszméjét jelképezi: “A világ minden tája felől sereglettek össze. Amennyi nép csak van a világon, mind ott volt, mind várta Mátyás király táborában a Teljesedés, az Igéret órájának megkondulását.”<br /> Fran Milčinski Kralj Matjaž (1911) című meséjének a protoszövege A részeg ember Mátyás királynál (Pijanec pri kralju Matjažu, Freunsfeld, Kres, 142-143) népmonda. Már a mese kezdete is ironikus, az elmúlt idők túlzott dicsérete hitelteleníti annak valódiságát.: „Mátyás király nagyon jó király volt. Akkoriban kétszer volt vasárnap egy héten. A búzaszem pedig akkorára nőtt mint a bab.“ A király ellensége Kurent a borkirály, aki a parasztokat seregébe invitálja. A »matykózóknak« bort adott, amitől csak még szomjasabbak lettek. Miután a parasztember mindenét elissza, álmaiban megjelenik a király. Két lehetőség áll előtte: felébresztheti a királyt vagy megtömheti zsebeit a barlang aranyával. Milčinski parasztemberének ez nem jelent dilemmát, az arany Kurent-király borát jutatta eszébe. Még két lehetőséget kap, hogy felébressze az alvó királyt, de csak Kurent himnuszát tudja énekelni.<br /> Fran Eller szatirikus hangvitelben kérdőjelezi meg a Mátyás-mítoszt a Mátyás király Ljubljanában (Kralj Matjaž v Ljubljani, 1912) című versében, amelyben ezúttal a király jelenik meg részegesként, aki az italba öli felelősségét.<br /> Ferdo Kozak Mátyás király című “vidám szlovén története három felvonásban” (Vesela slovenska zgodba v treh dejanjih) 1938-ban jelent meg. A Rendőrbiztos Úr mondja ki először, hogy “manapság nincsenek mesék”. Mátyás, erős, szakállas férfiként, rozsdás vértben, hosszú tőrrel a kezében jelenik meg. Elítélően beszél a jelenről: ő még karddal a kezében harcolt, a jelen emberei tollal. A rendőr szerint Mátyás fölösleges ebben a világban. Gúny érezhető a Rendőrbiztos szavaiban és egyben figyelmeztetés: „Nézzétek a nemzetet, amelynek a rend, az engedelmesség és a behódoltság a legszentebb ideálja.” A szerző az akkori politikai életet rendkívül ironikusan mutatja be. A politikusok véget nem érő vitákkal pocsékolják a napot, a kultúra tartózkodik a szavazástól. A Rendőrbiztos szájából hangzik el a mű fontos üzenete: “A szabadság nem az időtől, hanem az emberektől függ.” Mátyás a nép számára csak mentség, arra, hogy nyugodtan aludhassanak. Hiszen így elhitethetik magukkal, hogy a király hosszú álma miatt ilyen a helyzet az országban, most viszont, hogy ő felébredt, már nincs kire hárítaniuk a felelősséget. Hiába törte terveken a fejét Mátyás a föld alatt, nem tud betörni a nemzet nagy hálószobájába. Nem a király az, aki mély álmát alussza, hanem az emberek merültek csipkerózsika-álomba.<br /> A szlovén irodalomban a Mátyás-motívumot tartalmazó művek száma 1910 és 1920 között a legmagasabb, valamint a nemzeti felszabadító harc éveiben, a második világháború alatt. 1941 és 1945 között kifejezetten Mátyás királyról tizenhárom költemény szól, másik tizenháromban pedig előfordul a neve. A folklorizált történelmi Mátyás-mítosznak a nemzeti felszabadító harc folyamán a következő periódusai vannak: először a néphagyomány keretei közt marad a motívum megformálása, majd egyre nagyobb kételkedés övezi a királyt, mint megváltót, ezután a Mátyás-mítosz széthullására kerül sor, az uralkodó helyébe Tito lép. 1942-ben Karel Destovnik – Kajuh partizán költő a királyt megfosztja trónjától, annak szerepét a népre ruházza. A második világháború után a motívum, a gyermekeknek szóló darabokon kívül ritkán jelenik meg az irodalmi alkotásokban.<br /> A magyar irodalomban a történelmi regények száma Korvin Mátyás királyról meglehetősen magas. A szlovén irodalomban a motívum csak két történelmi regényben jelenik meg. Az egyik Miroslav Malovrh történelmi elbeszélése (Kralj Matjaž, 1905), amelyben a címmel ellentétben csak közvetve jelenik meg a Mátyás motívum. A történet a parasztfelkelések korában játszódik, a parasztfelkelés vezetője Anton Magajna a felkelők Mátyás királya. A másik történelmi regény Saša Vuga (Erazem Predjamski I-III, 1978) alkotása, amelyben Mátyás szintén parasztlázadás vezetője, de már maga a szerző tagadja mindennemű kapcsolatát Korvinnal. A Mátyásról szóló történelmi regények ilyen kis száma érthető, hiszen a nem szlovén témával foglalkozó történelmi regény ritkaságnak számított nemcsak a 19. században, hanem később is.<br /> A néphagyományban megjelenő, az Urat kihívó Mátyás motívuma csak Alenka Goljevšček gyermekeknek szóló Hogy vagy Mátyás király? (Kralj Matjaž, kako se imaš?, 1981) című színjátékában jelenik meg, amelyben a szerző áttekinti a Mátyás-hagyományt és felhasználja a néphagyományban megjelenő motívumok és szövegek egész korpuszát. Számos gyermekeknek szóló darab, színjáték vers jelenik meg Mátyás királyról a huszadik században a kilencvenes évek elejéig, majd csökken az érdeklődés a motívum iránt.<br /> A szlovén és magyar irodalmi alkotásokban előforduló Mátyás-motívum összehasonlításkor a különbségek nemcsak magában a motívumban illetve a történetekben mutatkoznak meg, hanem lényeges eltérésekre derült fény a motívum metamorfózisában is. A motívumnak a folklórban és az irodalmi művekben való elterjedtsége ellenére sem beszélhetünk a szlovén és magyar irodalom egymásra való kölcsönhatásáról a Mátyás-motívum esetében. Közös mindkét irodalomban, hogy a 20. század második felétől erőteljesen csökkent a Mátyás-motívum előfordulása az irodalmi alkotásokban.<br /> A nemzeti eszmék az idegen hatalom alól való felszabadulás kívánságát rejtik magukban. A király idealizált alakjában megjelenik a nemzeti hatalom megszerzése iránti vágy, az idegenek elleni harc és a nosztalgia az aranykor iránt. A szlovén irodalomban már Trdina „a nemzeti túlélés modelljét” kívánja bemutatni eposzában. A motívum mitikus tartalmát, a romantikus Mátyás-mítoszt a szlovén szerzők fokozatosan átértékelték és újraértelmezték. A szlovén irodalmi alkotások Mátyás királyról, a mitikus illetve kollektív gondolkodásból való kilépést mutatják. A fiktív megváltó szerepének megkérdőjelezése, azt is jelenti, hogy az egyénnek magának kell megtalálnia az utat a völgyből, kishitűség nélkül.<br />

Grozote totalitarizma kot privzgojeno dejstvo življenja

Objavljeno ,

Delo (Ljubl.), 21. nov. 2007, leto 49, št. 268, str. 19.

Dragomán je v nekem intervjuju odkril od kod je dobil navdih za svoj drugi roman. »Leta 2002 sem poslušal intervju z legendarnim nogometnim vratarjem Helmuthom Duckadamom iz moštva Steaua iz Bukarešte. Leta 1986 je na pokalu UEFA v finalu proti Barceloni obranil štiri enajstmetrovke in po tekmi izginil.


<br /> To, da mera »neizgovorljivih imen (madžarskih) pisateljev« ne bo nikoli polna, priča tudi slovenska izdaja romana transilvanijskega madžarskega pisatelja Györgya Dragomána. Njegov drugi roman Beli kralj (A fehér király) je izšel leta 2005 pri založbi Magvető na Madžarskem, kjer je hitro požel najbolj ugledne literarne nagrade – med njimi tudi nagrado Déry Tibor. György Dragomán je za Belega kralja literarno nagrado Sándor Márai prejel skupaj z znanim madžarskim pisateljem Pétrom Nádasom. Nekateri madžarski kritiki so potegnili povezavo med Nádasevim delom Konec družinskega romana (1977, 1981, 1993) ter Esterházyjevim Harmonia Cælestis (2003), predvsem zaradi toposa, ki se pojavi v vseh treh romanih, to je odsotnost očeta. Vse omenjene avtorje – Nádas in Esterházy sta vileniška nagrajenca – za poznavalce v Sloveniji povezuje tudi ime prevajalca. Jože Hradil, prevajalec, urednik in slovaropisec je v zadnjih letih poslovenil dela, ki so izstopajoči pokazatelji svetovne kariere madžarske literature. Med njimi je knjiga Sándorja Máraija Sveče so dogorele, ki je bila razprodana v hipu. Prevedel je tudi prvi in tretji del tetralogije Imreja Kertésza, Kadis za nerojenega otroka ter Brezusodnost (1975), za katerega je avtor leta 2002, sedemindvajset let po prvem izidu romana, dobil Nobelovo nagrado.<br /> Prevajanost v tuje jezike je vedno nekakšno merilo uspešnosti književnega dela, čeprav bi se našla marsikatera odlična knjiga, ki ji iz različnih razlogov ni uspelo priti v tuje knjigarne. To ne velja za Dragománov drugi roman. Zunaj madžarskih meja je roman Beli kralj najprej pritegnil pozornost nemške založbe Suhrkamp. Priznanje mednarodne javnosti in zanimanje tudi drugih tujih založb je prinesla objava poglavja Skok v ameriški reviji Paris Review. Kmalu po objavi so bile pravice prodane ameriški Houghton Mifflin ter angleški Doubleday založbi. Beli kralj je v poljščini že izšel, trenutno pa ga prevajajo še v šestnajst tujih jezikov, med njimi tudi v katalonščino in izraelski jezik.<br /> Dragomán je v nekem intervjuju odkril od kod je dobil navdih za svoj drugi roman. »Leta 2002 sem poslušal intervju z legendarnim nogometnim vratarjem moštva Steaua iz Bukarešte. Leta 1986 je na pokalu UEFA v finalu proti Barceloni obranil štiri enajstmetrovke in po tekmi izginil. Krožile so govorice, da mu je romunski diktator Nicolas Ceausescu zlomil roke zaradi ljubosumja na njegovo slavo. Potem pa se je, kot da se ne bi nič zgodilo, pojavil na televiziji. Ničesar ni spregovoril o tem, kaj naj bi se dogajalo z njim. Povedal pa je, kako se je moštvo pripravljalo na tekmo po katastrofi v Černobilu. »Nam, vratarjem, so svetovali naj se izogibamo stikom z žogo, ker le ta pobere radioaktivnost s trave.« Ta skrajno absurdni stavek sem slišal z otroškim glasom in se v knjigi skoraj dobesedno pojavi v poglavju Konec sveta. Ta otroški glas, ki sem ga na ta način našel, je bil tako močan, da se oglasi v osemnajstih kratkih zgodbah, iz katerih je sestavljen roman ”.<br /> Kratke zgodbe v romanu povezuje pripovedovalec, enajstletni fant, ki živi v mestu, ki ni posebej poimenovano in v katerem govorijo več jezikov, v času, ki tudi ni natančno določeno, v okolju, kjer med otroci vlada nasilje in se izoblikuje najhujša hierarhija. Kot pravi sam avtor: „Od vrtca naprej se otroci nenehno soočajo s sistemi prevlade. Ko sem se z kom srečal, sem vedno najprej pretehtal, ali bi ga lahko pretepel, ali ne?„<br /> Enajstletni pripovedovalec romana opazuje in pripoveduje z radovednostjo, vendar dogodkov ne ocenjuje. Njegova prvoosebne pripovedi nam razprostre pravcato antropološko študijo o naravi nasilja, fizične premoči in oblasti. Bralec se znajde v samem jedru diktature in nasilja, v okolju, kjer odrasle ljudi telesno in duševno iznakazi sistem, medtem ko odraščajo otroci brez očetov, brez tistih torej, ki bi jih lahko zaščitili / obvarovali.<br /> Dragomán zna izbrati jezik, s katerim je moč ubesediti absurdnosti sveta. Brezkompromisnost in grozote totalitarizma se v pogovorih izgubljenih otrok ‘skrivajo’ v toku edine normalne usode. Točno tako kot to /NEJASNO, razširi stavek s pojasnilom…/miselnost takšna družba vsiljuje s prijaznimi besedami, grožnjami ali ‘po potrebi’ tudi s fizičnim nasiljem: »… sva se s Sabijem samo spogledala in vedela, da sva resnično v hudih škripcih, in tedaj je Sabi rekel, da bo najbolje, če odideva na železniško postajo, skočiva na kak tovorni vagon in se odpeljeva v Petroženy in se priglasiva za rudarja, ker je slišal, da tam zaposlujejo tudi otroke, in ko se priglasiš za delo, te čisto nič ne vprašajo, ker je tam vedno tako velika potreba po delavcih, toda jaz sem mu rekel, da naj on gre, če hoče, jaz pa ne bom šel, ker mi ni do smrti od pljučne silikoze«.<br /> Odsotnost očeta v romanu Beli kralj, njegovo iskanje, občasna iluzija, da se je oče vendarle vrnil, je v zgodbi vseskozi prisotna. Vsako poglavje romana, tako kot tudi vsaka poteza v šahu, se nanaša na belega kralja, na očeta, ki ga je moč znova prisvojiti le na ravni iluzije. Dragomán je tretji med v Transilvaniji rojenimi madžarskimi pisatelji, čigar delo je izšlo v slovenščini v zadnjih štiridesetih letih. Med tem ko se prvi del znamenite trilogije Áron Tamásija o petnajstletnem dečku Abel, ki se mora sam znajti v goščavi na Hargiti (Abel v goščavi – 1932, Pomurska založba 1968) konča s povedjo: »Zato smo na tem svetu, da bi na njem bili nekje doma.« je Dragomán pri izidu knjige Beli kralj citiral Joyce-a: »Da bi bil modernist, mora človek izgubiti svojo družino, svojo domovino in vero« … » in to je točno tisto, kar se je meni tudi zgodilo « je sklenil misel z nasmeškom.<br />

Eseja o edinem srcu in kolektivu pod krošnjo divje hruške

Objavljeno ,

Delo (Ljubl.), Književni listi 16. jan. 2008, leto 50, št. 12, str. 19.

Kot pravi Nádas sam, je esej Lastna smrt napisal tako rekoč izven rednega delovnega časa, ker je v rednem delovnem času celih osemnajst let, s krajšimi prekinitvami, pisal Vzporedne zgodbe (Párhuzamos történetek, Jelenkor Kiadó, 2005). Zbirka dveh esejev Lastna smrt in Skrbna opredelitev kraja je bila v Nemčiji decembra 2006 na prvem mestu seznama najboljših knjig meseca nemške radijske in televizijske postaje Südwestfunk, ki ga sestavljajo na podlagi glasov dvaintrideset uglednih kritikov. Pričujoča eseja − kot tudi druga Nádaseva dela − zagotovo pustita sledove v nas vseh.
Berite pazljivo! Kje je zakopana »velika posoda naropanega zlata«?



<br /> »Enainpetdeset let mi je bilo, na vrhuncu svojih duhovnih in fizičnih moči, bi lahko rekel, če ne bi v hipu od tam zgrmel dol. Ni minil dan, ko si ne bi predstavljal svoje nasilne smrti, ko so me ubili ali pa sem se sam ubil, medtem ko sem le redkokdaj pomislil na to, da ne bi bil zdrav, saj sem vendar živel v tistem splošno razširjenem zmotnem prepričanju, da tesnoba ne pomeni opozorila za telo, temveč da je produkt duše, ki pa ga je mogoče obvladati.« (Lastna smrt, str.22-23)<br /> Lastna smrt je prvi izmed dveh esejev madžarskega misleca in literata Pétra Nádasa, ki bosta v teh dneh izšli v knjižni zbirki Beletrina. Gre za zgodbo pisatelja, ki so ga osemindvajsetega aprila leta 1993 reanimirali po srčnem infarktu. V zgodbi, zaradi katere bi skeptičen bralec hitro odložil knjigo s pomislekom na številne knjige, ki bolj ali manj uspešno opisujejo doživetja po vrnitvi s klinične smrti, avtor vodi bralca po poteh terre incognite kot pesnik Virgil v Dantejevi Božanski komediji. Péter Nádas − ime pisatelja, ime zaradi katerega je knjigo vredno prebrati. Péter Nádas, o čigar Knjigi spominov (1986) je po izidu zbirke v angleškem jeziku leta 1997 Susan Sontag izjavila, da je najboljši roman našega časa ter ena izmed najboljših knjig našega stoletja.<br /> Deset let po srčnem infarktu je Péter Nádas napisal filozofsko-literarno pisanje, dnevnik, izpoved o svojih doživetjih tistega dne, ko je dojel „…kakšne načrte je imel Rilke z nemimi angeli za našimi hrbti.«. Z vprašanjem ´lastne smrti´ (Eignen Tod) se je poglobljeno ukvarjal tudi M. R. Rilke v Knjigi bede in smrti, v uvodnem delu Zapiskov M. L. Briggeja in v pesmi V spomin grofu Wolfu von Kalckreuthu.<br /> Temelj Nádasevih literarnih besedil je samoopazovanje, kar je v eseju Lastna smrt toliko bolj poudarjeno, ker gre za dogajanje med disfunkcijo človeškega telesa: »…Moj intelekt z največjo možno preudarnostjo ocenjuje tisto, kar bi načeloma moral dojeti kot žalostno minevanje, saj ga z izkušnjami drugih ni mogoče več primerjati. Ni moglo biti tuzemeljski predmet, ki ga tudi iskal nisem, v katerem bi lahko občutil neskončno ekstazo, zanos, po katerem sem vselej neizmerno hrepenel v tistem svojem telesnem bivanju, ki sem ga delil z drugimi.«. Samorefleksija se kaže že pri oblikovalnem interesu, pri iskanju jezika za natančno jezikovno upodobitev izkustva v tistih treh minutah in pol, ko je bil avtor v komi. Skozi samorefleksijo procesa pisanja se razkriva nasprotje med nujo ter pogojnikom in celo nezmožnostjo popolnega sporočanja: »…ko bi v tem peklenskem hrušču mogel spraviti kaj iz ust.«, ampak apokaliptične zveri »…tako neusmiljeno hreščijo in tulijo, ker nočejo, da bi se dotolkel do tistih stavkov.«.<br /> Drugi esej v knjigi, z nekoliko nenavadnim naslovom Skrbna opredelitev kraja, je bil na Madžarskem objavljen v zbirki esejev Dnevnik iz zaledja (Hátországi napló, Jelenkor Kiadó 2006). Tudi ta esej kaže na sinkretičnost esejističnega in literarnega diskurza. V nasprotju z zgodbo o kozmosu individuuma v prvem eseju zbirke, se v pripovedi s podnaslovom Temeljito obhodimo edino divjo hruško razkriva mikro- in makrokozmos kolektiva. Časovni horizonti sedanjosti in mitičnega metaforičnega časa se prepletajo že v uvodu: „… Odkar živim v bližini te divje hruške, se mi niti premakniti ni treba, in že lahko vidim v daljave ali pa se ozrem v čas.«<br /> Po pravljičnem začetku o divji hruški, katere veje segajo v nebo, se literarni tekst začne s skoraj neopaznim prehodom prepletati s sociografijo neke majhne vasi, simboličnega kolektiva: »… vaščani, kadarkoli izustijo besedo vas, nimajo v mislih kraja z njegovim zemljepisnim imenom, ne, besedo vas razumejo v smislu sveta…«. Pripovedovalec se ozre daleč nazaj v zgodovino, vse do neolitika, preko časov Avstroogrske monarhije, preko obdobij, ko so v tej regiji živeli Rimljani, Kelti, Avari, Germani ter moravski, frankovski in slovanski naseljenci. Trdoživa skupnost ima s svojimi šibkostmi ima ohranjujočo moč v kolektivni brezosebnosti: »… tukaj življenje ni sestavljeno iz osebnih doživetij, ne iz odsevov zgodovinskega spomina, ne iz spominjanja in ne iz pozabljanja, temveč iz molčanja«. Se ves ta čas sploh kaj spreminja…? Menjajo se oblasti.<br /> Vprašanja svobode Nádas ne more obiti v nobenem delu. Obravnava vprašanja v tem eseju je prežeta z ironijo: »…politična svoboda je imela – in takega je tudi ohranila – v tem precej velikem koščku sveta drugačen pomen kot v drugih delih sveta.«. Vprašanje možnosti svobode pripovedovalec projicira na širšo geografsko okolje in ga umešča v zgodovinske razsežnosti. V teh krajih so »osvobojeni in povzdignjeni« le najbolj pokorni tlačani. Kolektivna iznajdljivost si seveda v vsakem zgodovinskem obdobju najde dejanja, ki pomenijo upor in skupnosti – morda tudi posamezniku – zagotovijo občutek svobode: »…Če sem okradel skupno gospodarstvo, sem se obnašal kot pogumen in svoboden človek, saj sem v imenu vseh poskrbel za njihovo moralno zadoščenje, za vse, kar so v imenu skupne lastnine zagrešili proti meni…«. Tako kot po pokristjanjevanju tukajšnji ljudje še dve stoletji častijo svoje stare bogove, tudi najbolj koreniti politični preobrati, ki naj bi s sabo prinesli gospodarske in družbene spremembe, ne spremenijo »… osnovne konstrukcije družbene zavesti…«.<br /> Péter Nádas je za svoja literarna dela prejel številne književne in državne nagrade. Za Knjigo spominov (1998) je v Avstriji dobil državno nagrado za evropsko literaturo, v Franciji pa nagrado za najboljši tuji roman leta 1998. Odlomek iz romana je v slovenščini objavljen v reviji Literatura, v prevodu Marjance Mihelič. V Sloveniji je Péter Nádas za delo Konec družinskega romana (Pomurska založba, 1999), ki ga je poslovenil Jože Hradil, prejel nagrado Vilenica. Leta 2003 je na Češkem prejel nagrado Franca Kafke.<br /> Nemška založba Rowohlt je leta 1999 za frankfurtski knjižni sejem v osmih knjigah izdala izbrana dela Pétra Nádasa. Revija The New York Times lansko leto novembra v obsežnem članku »Pisatelj, ki vidi zgodovino vedno v sedanjiku« predstavlja avtorja ob izidu nove zbirke „Ogenj in znanje” (Fire and Knowledge – Fiction and Esseys, 2007) in razpravlja o njegovem pristopu do obveznih moralnih vprašanj individualnega in kolektivnega spomina. Nádasevo literarno govorico lahko slovenski bralec spozna še iz Osmega pisma (Književni listi, 13. okt. 2003.) v prevodu Mladena Pavičića. Kratka zgodba Potem poleti sedeminpetdesetega, v prevodu Marjance Mihelič je objavljena v antologiji Vzvalovano Blatno jezero (Študentska založba 2003).<br /> Kot pravi Nádas sam, je esej Lastna smrt napisal tako rekoč izven rednega delovnega časa, ker je v rednem delovnem času celih osemnajst let, s krajšimi prekinitvami, pisal Vzporedne zgodbe (2006). Zbirka dveh esejev Lastna smrt in Skrbna opredelitev kraja je bila v Nemčiji decembra 2006 na prvem mestu seznama najboljših knjig meseca nemške radijske in televizijske postaje Südwestfunk, ki ga sestavljajo na podlagi glasov dvaintrideset uglednih kritikov. Pričujoča eseja − kot tudi druga Nádaseva dela − zagotovo pustita sledove v nas vseh.<br /> Berite pazljivo! Kje je zakopana »velika posoda naropanega zlata«?<br />

Márai o zapeljivcu, Nádas o ljubezni

Objavljeno ,

Delo (Ljubl.), Književni listi, 31. jan. 2012, leto 54, št. 25, str. 16.

Prvi v slovenščino preveden roman madžarskega romanopisca Sándorja Máraia Sveče so dogorele (1942) je bil leta 2002 v trenutku razprodan. Ljubimec v Bolzanu je od leta 1992 izšel v štirinajstih jezikih.

»Ali se ni še nikomur zazdelo, da bi nas moralo ob pregledu ljubezenskih zgodb evropske književnosti miniti veselje do zaljubljenosti?« sprašuje avtor Péter Nádas v zbirki Nebeška in zemeljska ljubezen (1991). Da je ta tema madžarskega misleca in literata zaposlovala več desetletij, priča njegova 1510-stranska trilogija Vzporedne zgodbe (2005), ki jo je pisal osemnajst let. Izid zbirke Nebeška in zemeljska ljubezen v slovenskem jeziku (2011) je toliko bolj vznemirljiv, ker so bili eseji doslej prevedeni samo v nemški jezik.

Pokaži članek >>


<br /> Madžarska pisca: Márai o zapeljivcu, Nádas o ljubezni<br /> Júlia Bálint Čeh, Književni listi</p> <p>Formulo, kako bo prevedeno literarno delo zaživelo v ciljni kulturi, si želi najti vsaka založba. Prvi v slovenščino preveden roman madžarskega romanopisca Sándorja Máraia Sveče so dogorele (1942) je bil leta 2002 v trenutku razprodan. Zdaj sta v slovenščini dve novi deli vznemirljivih Madžarov.</p> <p>Sándor Márai (1900–1989) je bil že pred drugo svetovno vojno uspešen madžarski romanopisec. Med vojno je ostro nasprotoval fašistični diktaturi, po vojni pa tudi komunističnemu režimu. Leta 1948 je najprej emigriral v Švico, nato 
v Italijo, kasneje pa je zapustil Evropo.</p> <p>Na Madžarskem bi v osemdesetih že dovolili izid njegovih del, vendar je Márai prisegel, da natisa ne bo dovolil, dokler bodo tam sovjetske čete. Enako hitro, kot so ga v Evropi pozabili, so bila njegova dela devet mesecev po padcu berlinskega zidu bliskovito iztrgana iz pozabe. Po skoraj petdesetletnem premoru so v več kot tridesetih državah izdali roman Sveče so dogorele, ki se je leta 1998 povzpel na osmo mesto najbolje prodajanih knjig v Londonu, leta 2005 pa v Italiji doživel petintrideseti ponatis.</p> <p>Madžarska založniška hiša Helikon je z njegovimi romani, dnevniki, pesmimi, kratko prozo in eseji v letih od 1996. dosegla rekordno prodajo s poldrugim ­milijonom izvodov.</p> <p>O slavnem avanturistu</p> <p>Ljubimec v Bolzanu je od leta 1992 izšel v štirinajstih jezikih. Izvirnega madžarskega naslova drugega romana niso spremenili samo španski, nemški, nizozemski in ameriški založnik. Tudi pri založbi Didakta so se namesto za Gostovanje v Bolzanu odločili za naslov Ljubimec v Bolzanu, čeprav je gostovanje ključna beseda romana, vtkana v pripovedno strukturo besedila.</p> <p>Brez dvoma bodo bralci prepoznali poteze slovitega avanturista, ki je leta 1756 pobegnil iz zloglasnega beneškega zapora in se med begom ustavil v zasneženem Bolzanu, v gostišču Jelen. Giacoma Casanovo, čigar gibe »opazujejo moški, predvsem pa nervozno lovijo poglede svojih dam v njegovi prisotnosti«, in parmskega grofa, ki »ne hrepeni več po mladosti, ki je bila polna zgrešenih pojmovanj in netočnega izražanja, ganljivih in nežnih, vznesenih in zameglenih, mladostniških in nezrelih zablod srca in razuma…«, razdvojuje tisto, kar loči tudi generala Henrika in Konrada, ki se v Svečah snideta po štiridesetih letih.</p> <p>Ljubezen je v romanu prisotna v vsaki sceni. Dvostranski opis poljuba v gostišču, večna strast, dvoboj med moškima in večno kresánje med žensko in moškim bralca peljejo skozi filozofsko predstavo. Prek virtuoznih večstranskih monologov se razkriva samorefleksija protagonistov, ki zagovarjajo nujo po zvestobi samemu sebi in svojemu značaju. Bralec do konca romana napeto pričakuje, kakšen obraz se bo razkril izpod mask, ki jih protagonisti snemajo »vsako posebej, dokler ne uzrejo čisto golih, resničnih obrazov«, in se ves čas sprašuje, ali je Casanova zaljubljen v grofico Francesco, kar bi bilo zelo nenavadno, saj je to v nasprotju z njegovim značajem. Je to zgolj ena od njegovih mask?</p> <p>Nádasov jezik ljubezni</p> <p>»Ali se ni še nikomur zazdelo, da bi nas moralo ob pregledu ljubezenskih zgodb evropske književnosti miniti veselje do zaljubljenosti?« sprašuje avtor Péter Nádas v zbirki Nebeška in zemeljska ljubezen (1991). Da je ta tema madžarskega misleca in literata zaposlovala več desetletij, priča njegova 1510-stranska trilogija Vzporedne zgodbe (2005), ki jo je pisal osemnajst let.</p> <p>Podroben opis enega ljubezenskega prizora na sto dvajsetih straneh še vedno dobiva zelo nasprotujoče si ocene literarnih kritikov. Pétra Nádasa so leta 1989 prosili, naj predava mladim o »vlogah in počelu spolov«. »Če bi rekel, da o tem ne vem ničesar in da me ti sumljivi pojmi ne zanimajo, zagotovo ne bi govoril po resnici. Toda enako bi bilo res, če bi rekel, da me razen tega ne zanima nič drugega in da vem vse o tem. Po kratkem premisleku sem nazadnje odgovoril, da bom svoje znanje o tem posredoval tako, da bom govoril o božanski in zemeljski ljubezni.«</p> <p>Nádas v eseju povzame in dopolnjuje teze Pierra Teilharda de Chardina, se sklicuje na Michaela Foucalta in na ljubezenski diskurz Rolanda Barthesa. Opira se na številna filozofska, sociološka, psihološka, seksološka in literarna dela, ali pa jim »previdno nasprotuje«.</p> <p>Nádasa zanima predvsem jezik, v katerem bi lahko spregovoril o ljubezni. »Treba se je vprašati, zakaj nimamo jezika, primernega za javni govor o tako resni temi, ki se dotika vsakogar? Zakaj ni srednje poti med obscenostjo in molkom? (…) Zakaj je izpoved edina sprejeta oblika resnega pogovora o ljubezni?«</p> <p>Avtor ugotavlja, da besede prej prikrijejo arhaične, mitične in mitološke izkušnje, kot da bi jih definirale. »(…) o ljubezni bi si želel govoriti izrecno tako, da medtem sploh ne bi govoril o drugem kot o nezmožnosti monologa o njej …</p> <p>Če pa se vendarle dogodi, da prelomimo modri molk in pričnemo govoriti o ljubezni, so prizorišča naših pogovorov, ki jih spremljajo stoki, sanjava tišina, jecljanje, vzdihi in ihtenje prej koti temne ulice ali soba, v kateri se med prvim in zadnjim stavkom spusti polmrak.« Nádas v esejih ugotavlja nezmožnost dualističnega dojemanja telesa in duše ter odkriva duhovno dimenzijo v spolnosti in elementarno strast v platonski ljubezni. Lanski izid zbirke Nebeška in zemeljska ljubezen v slovenskem jeziku je toliko bolj vznemirljiv, ker so bili eseji doslej prevedeni samo v nemški jezik.</p> <p>Intenzivno prevajanje</p> <p>Jože Hradil in Marjanca Mihelič se kot prevajalca ne zanašata le na svoje jezikovne reflekse. Poleg poznavanja kulturnih razlik do potankosti obvladata različne strategije za razreševanje prevajalskih problemov. O tem pričajo nagrade za madžarska književna dela v njunem prevodu. Med njimi je prvo mesto madžarskemu pesniku Győzőju Ferenczu za pesem 
O neizogibni napaki v prevodu Jožeta Hradila na evropskem pesniškem turnirju leta 2011 v Mariboru.</p> <p>V Pogledih je bila zbirka 
O nebeški in zemeljski ljubezni v prevodu Marjance Mihelič uvrščena v izbor knjige leta 2011 v kategoriji prevodna esejistika. Madžarske avtorje v prevodu berejo maloštevilni slovenski bralci. Zato bi se obema publikacijama prilegla spremna beseda, v kateri bi bralci izvedeli kaj o avtorju, priredbi, ­genezi in recepciji besedila.</p> <p>Lani je v Sloveniji domala vsak drugi mesec izšel književni prevod iz madžarščine, kar kaže na močno medkulturno posredniško vlogo slovensko-madžarskih literarnih prevajalcev v slovenskem prostoru. To daje upanje, da bo po dolgih letih slovensko-madžarska medknjiževna komunikacija spet zaživela, čeprav je literarna refleksija skoraj neznatna.<br />

Svoboda, ljubezen – obema zavezan

Objavljeno ,

Delo (Ljubl.), Književni listi, 13. jan. 2000, leto 42, št. 10, str. 19.

V teh prevodih Petőfijevih pesmi sta prevajalca odlično interpretirala madžarske pesmi, tako da sta ohranila oblikovne značilnosti izvirnika ali pa sta jih nadomestila z novimi, ki so polno prispevale k zgoščenemu pomenu. Bralec pesniške zbirke lahko prek literarnega prevoda iz madžarščine zasluti bogato sugestivno moč izvirnika.

Ukročena madžarska razprostranost

Objavljeno ,

Delo (Ljubl.), Književni listi, 7. jan. 1999, leto 41, št. 4, str. 18.

V Sloveniji se lahko ponašamo z edinstveno človeško ribico (Proteus anguinus), ki živi v podzemnih vodah, žal pa ne premoremo babilonske ribice, za katere obstoj je avtor Adams Douglas v svoji kultni trilogiji v štirih knjigah Štoparski vodnik po Galaksiji dal utemeljene razloge. Z ribo babilonko v ušesu namreč pri priči razumete vse, kar pride do vas v obliki kakršnegakoli govora. Ker le-te nimamo, nam ostaja učenje eksotičnih in manj eksotičnih tujih jezikov s pomočjo priročnikov, učbenikov in slovarjev. Madžarščina se zdi mnogim ljudem pretežek jezik, ker ni indoevropski. Mnenja o razliki glede težavnostne stopnje madžarščine in slovenščine so vsekakor deljena. Gotovo pa je, da brez dobrega slovarja gre učenje ali izpopolnjevanje enega ali drugega jezika počasneje.


<br /> Ukročena madžarska razprostranost!<br /> Júlia Bálint Čeh</p> <p>Pred kratkim je pri Pomurski založbi izšel Madžarsko-slovenski slovar avtorja Jožeta Hradila.<br /> Cena: 13.522 SIT.</p> <p>V Sloveniji se lahko ponašamo z edinstveno človeško ribico (Proteus anguinus), ki živi v podzemnih vodah, žal pa ne premoremo babilonske ribice, za katere obstoj je avtor Adams Douglas v svoji kultni trilogiji v štirih knjigah Štoparski vodnik po Galaksiji dal utemeljene razloge. Z ribo babilonko v ušesu namreč pri priči razumete vse, kar pride do vas v obliki kakršnegakoli govora. Ker le-te nimamo, nam ostaja učenje eksotičnih in manj eksotičnih tujih jezikov s pomočjo priročnikov, učbenikov in slovarjev. Madžarščina se zdi mnogim ljudem pretežek jezik, ker ni indoevropski. Mnenja o razliki glede težavnostne stopnje madžarščine in slovenščine so vsekakor deljena. Gotovo pa je, da brez dobrega slovarja gre učenje ali izpopolnjevanje enega ali drugega jezika počasneje.<br /> Jože Hradil, dolgoletni glavni urednik Pomurske založbe, odličen poznavalec slovenskega in madžarskega jezika, znani in priznani prevajalec, je opravil ogromno delo, ko je v sodelovanju s Pomursko založbo izdal Madžarsko-slovenski slovar srednjega obsega na 927 straneh. Priprave zanj so se začele tako rekoč že leta 1961, ko so skupaj z V. Novakom in F. Šebjaničem izdali prvo knjižico z nekaj tisoč osnovnih madžarskih besed. Temu je leta 1982 pri DZS in Tankönyvkiadó (Založba učbenikov) sledil Madžarsko-slovenski slovar (J. Hradil) z 20.000 gesli ter leta 1996 Slovensko-madžarski slovar (J. Hradil) s 38.000 gesli, ki je izšel pri Državni založbi Slovenije. Pričujoči Madžarsko-slovenski slovar zajema 50.628 gesel in skupno 36.164 madžarskih ter slovenskih besednih zvez. Glavni slovarski gradivni viri so bili madžarski razlagalni slovar v sedmih knjigah, dvojezični slovarji, slovar tehnične in medicinske terminologije ter Slovar slovenskega knjižnega jezika.<br /> V uvodu je zapisano, da slovar ni namenjen začetnikom, ampak zlasti izkušenim govorcem madžarskega jezika. To naj bi bil tudi vzrok, zakaj ni besednovrstnih opredelitev, razen pri homonimnih vrstah in iztočnicah, ki spadajo v različne besedne vrste. Uporabnik, ki dobro obvlada madžarski jezik, govori pa tudi slovensko, ne bo imel težav pri enkodiranju. Ostali bodo morali globje vdihniti in se malenkost bolj poglobiti v geselske članke. Poleg prevodne ustreznice so večkrat navedene še sopomenke, posebne vezave, proste in stalne zveze, reki, znani pregovori ter citati. Med njimi je celo citat iz Dantejeve Božanske komedije ‘ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel’ ‘kdor tukaj vstopaš, opusti vsako upanje’, ki pa najverjetneje ni bil mišljen kot svarilo.<br /> Glagolska vezljivost v slovenščini je ponazorjena v geselskem članku. Nekateri glagoli pa zgledov rabe, iz katerih lahko uporabnik razbere informacije o sobesedilu, vendarle nimajo, npr. hozzáér ‘dotakniti se’. Slovar prinaša tudi kvalifikatorje, ki opozarjajo na funkcijskozvrstno vezanost besedišča, opredeljuje pa tudi slogovno vrednost gesel glede čustvene (ekspresivne) zaznamovanosti.<br /> Najbolj zastopana znanstvena terminologija je medicina s 1736 gesli. Tudi značilna madžarska flora in favna sta zelo dobro predstavljeni z imeni redkih živali in rastlin, npr. ptica selivka haris zool. ‘hrestač’. Med zemljepisnimi imeni sem pogrešala priljubljeno Fertő-tó ‘Nežidersko jezero’. Pri strokovnih terminih in tujkah je prevodna ustreznica lahko tujka, tako prevajalec dobi potrditev o pisavi le-te. Včasih je dodana tudi razlagalna ustreznica, ki sicer sodi v slovar tujk, ampak uporabniku olajša delo, kolikor ga pomen tujke zanima. Kulturološki izrazi, s katerimi lahko ima prevajalec pri prevodu težave, imajo ponavadi razlagalno ustreznico, npr. kopjafa ‘izrezljan lesen nagrobnik’. Uporabnik bi morda pogrešal kakšne kratice, ki znajo otežiti prevajanje, če ne vemo, kaj se za njimi skriva, npr. za akademijo MTA ter kratici univerz, kot sta ELTE in JATE. Na družbeno aktualnost kažejo številni izrazi iz gospodarstva in politike.<br /> V slovarju so precej moteče nekatere tiskarske napake. Veljalo bi popraviti začetnice vrstnih pridevnikov na -ov/-ev, ki so izpeljani iz lastnih imen. Slovenski pravopis v tovrstnih primerih priporoča malo začetnico, npr. parkinsonova bolezen, adamovo jabolko, evstahijeva cev, sizifovo delo. V pričujočem slovarju so le-ti napisani z veliko začetnico, ker se avtor naslanja na Pravopis medicinskih izrazov (Univerza v Ljubljani, Medicinska fakulteta: 1996). Pomenska stran iztočnic je zelo dobro dodelana, kolikor obseg to sploh dovoljuje. V slovarju sem našla le redke izjeme z napačno interpretacijo. Tako bi bil pri pravnem izrazu jogorvoslat ‘priziv/pitožba na višjo stopnjo, rekurz’ pravilni izraz ‘pravno sredstvo’, saj pravo pri prevajanju ne dovoljuje uporabe podpomenk, nadpomenk ali sopomenk. Prav tako szerződéses viszony ni ‘pogodbeni odnos’, ampak ‘pogodbeno razmerje’. Zgodovinska doba na Madžarskem med 1825-1848 imenovana reformkor je ‘doba reform’, ne pa ‘doba reformacije’. Pri nekaterih besednih zvezah slovenska ustreznica ni ravno najboljša, npr. az asztalon felhalmozódtak a levelek ‘na njegovi mizi so se nagomilila (eks. redko) pisma’; zaradi zaznamovanosti slovenskega glagola, bi bilo ustrezneje ‘na mizi (brez njegovi) so se nakopičila pisma’. Iztočnica felhasított szoknya je dobesedno ‘prerezano krilo’, pomeni pa tudi ‘krilo z razporkom’; opponens ni samo ‘oponent, oporečnik’ ampak tudi ‘mentor’; adókedvezményben részesít ni ‘brisati dolg/znižati dolg’ ampak ‘biti deležen davčnih olajšav’; éltes ni ‘dolgoživ’, ampak zborno ‘zelo star’. Redkeje je madžarska iztočnica napačna, npr. felhagyja az üzletet. Prav je felhagy az üzlettel, kar pomeni ‘opustiti posel’.<br /> Natančnost in vztrajnost pri slovaropisju nista zadosti. Pri tem delu ne samo da ni odveč, temveč je nujno potrebno navdušenje, ki ne usahne niti z leti ali desetletji, niti zaradi nočnih mor, v katerih avtorja preganjajo pozabljeni povratni glagoli. Gesla in geselski članki v slovarju so dodelani in premišljeni. Avtorju je očitno uspelo ukrotiti pisano druščino madžarskih besed. V babilonski knjižnici na internetu (http://www.sigov.si/slovar.html) bi podoben dvojezični slovar zastonj iskali. Ker so tako izčrpane vse bližnjice, uporabniku ne preostane drugega, kot da se poglobi v razprostranosti ponujenega slovarskega sveta.<br />